Követés:

2013. április 22., hétfő

Szórólapterjesztés ételkiszállító cégnek

Új, folyamatos szórólapterjesztési megrendelésre tettünk szert egy étel kiszállítással foglalkozó cégtől. A szórólapjaik terjesztését hétvégenként kell végezni, heti rendszerességgel. Az első terjesztést a mai napon sikeresen befejeztük. A megrendelő elégedett az eredménnyel, előbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a terjesztés eredményessége már ezen a három napon jól érzékelhető volt.

A szórólapterjesztést Budapesten a VI., VII. és XIII. kerületben végeztük, a kerületek teljes területén postaládákba és gyűjtőládákba. A megrendelő az eddig érkezett megrendelései számára való tekintettel eltekintett az ellenőrzés végrehajtásától. A számlát a mai napon kiállítottam és emailben elküldtem a cégnek. A jövőheti szórólapokat csütörtökön hozzuk el a nyomdából, a terjesztést pedig pénteken kezdjük meg.

2013. február 18., hétfő

Szórólapterjesztés budapesti pizzériának

Múlt hét csütörtökön új megrendelés teljesítéséhez kezdtünk hozzá. A megbízás tárgya, szórólapterjesztés postaládákba Budapest V., VI., VII., XIII., XIV. kerületeiben. Minden héten más kerületben végezzük a szórólapterjesztést. Egyenlőre heti 20.000 darab szórólap terjesztéséről van szó, kerületen belül alkalmanként változó területen. Ez alkalommal a VII. kerület volt a terjesztési terület. A megrendelés 2 nap alatt teljesítve, probléma mentesen.

E héten csütörtök- péntek a XIV. kerületbe indulnak a kollégák.

2011. október 25., kedd

Szórólapterjesztés - Suzuki alkatrész szaküzlet 2.

A tegnapi napon Budapest XX. kerületében 2.500 darab szórólapot raktak ki a kollégák, parkoló Suzuki gépkocsik szélvédőjére. A szórólapterjesztést a mai napon a XXIII. és a XXI. kerületekben folytatjuk. Egy kolléga Soroksáron, három pedig Csepelen végzi a szórólapok terjesztését.

Az étel házhozszállítással foglalkozó cég szórólapjai tegnap délután megérkeztek a nyomdából. A szórólapok terjesztőkhöz történő kiszállítása ma délelőtt megtörtént.

A mai napon megkeztük egy budapesti, újonan nyílt vendéglátóipari egység reklámkampányának tervezését.

2011. október 24., hétfő

Szórólapterjesztés - Suzuki alkatrész szaküzlet 1.

A mai napon megkezdtük 7.500 darab szórólap terjesztését egy budapesti Suzuki alkatrész szaküzlet megbízásából. A szórólapterjesztés a XX., XXI., XXIII. kerületekben történik, parkoló Suzuki gépkocsik szélvédőjére. A terjesztést négy fővel végezzük, a mai napon a XX. kerület lakótelepi övezeteiben.

Hétfő lévén, a mai napon nagy szállítás van, 2 féle reklámújság és 3 féle szórólap kiszállítása van folyamatban Pest megye, Fejér megye, Komárom - Esztergom megye, Bács - Kiskun megye és Jász - Nagykun - Szolnok megye területén lévő terjesztőink részére. Minden anyag postaládákba illetve gyűjtőládákba lesz terjesztve. Délután érkezik egy 300.000 darabos bejövő szórólap szállítmány a nyomdából, egy ételkiszállítással foglakozó cég szórólapja. Ennek a kiszállítása a holnapi nap folyamán fog megtörténni budapesti terjesztőinkhez.

2011. október 19., szerda

Szórólapterjesztés - Plakátozás

A mai napon befejeztük egy korrepetálással foglakozó cég reklámkampányát. A kampány két részből állt, szórólapterjesztés és plakátozás. A szórólapterjesztést parkoló autók szélvédőjére történő kirakással végeztük. 8.000 darab szórólapot raktunk ki egy budai kerületben, a terjesztést 2 kolléga végezte, 2 nap alatt teljesítettük a megrendelést. Egy kolléga ez idő alatt befejezte az iskolákban és óvodákban a plakátok kirakását, amit hétfőn kezdtünk el. A plakátozás 54 intézményt érintett. Jövőhéten ellenőrizzük a plakátok kintlétét, hogy az intézmények betartják- e az ígéretüket a plakátok kintlétére vonatkozóan. Nem szokott probléma lenni, de időnként akad egy- két intézmény, ahol idő előtt lekerülnek a plakátok...szerencsére nem jellemző a dolog.

2011. október 15., szombat

Szórólapterjesztés - Autók szélvédőjére

Egy budapesti nyomtatókellék szaküzlet megbízásából végeztünk tegnap szórólapterjesztést, parkoló autók szélvédőjére. A megrendelés tárgya 5.000 darab szórólap terjesztése volt. A terjesztést két kolléga végezte Budapest belvárosi részében. Reggel 8 órakor vettük át a szórólapokat az üzletben, a terjesztést 8:15 perckor kezdtük el. Minden a szokásos módon zajlott, semmi különleges esemény nem történt. 17:45- kor fejeztük be a szórólapterjesztést, a számla kiegyenlítése ezt követően megtörtént. Két hét múlva ugyancsak 5.000 darab szórólap terjesztését végezzük ugyanennek a megrendelőnek, de akkor a szórólapokat kézbe történő osztogatással fogjuk terjeszteni, néhány nagyobb forgalmú budapesti közterületen.